az előző novellből kiindulva nekikezdtem egy (most 5. amindolgozom) könyvnek, mert a karakterhatár nem tette lehetővé az egész elképzeléspapírra vetését....
szal lesz belőle valami  elmebeteg pszichothriller vagyhasonló. Gáz hogy nem tudom besorolni a könyveimet? Mármint műfajilag.

NA mind1, íme az előszó, ha valakit érdekel egy  nagggggyyyooooooooon betegnek, de stílusomhoz illően  végtelenül korrekt és szókimondó sztori.

Screwed World

Mész a fehér fény felé, hunyorogva, fázol, fingod sincs, hogy hol vagy, azt se tudod, mi folyik körülötted. Ismered ezt az érzést? Ez szerinted a halál előtti pillanat? Az a tipikus mese, hogy lepereg előtted életed filmje, majd egy ollóval elvágják a lelkedet a testedtől és THE END… Baromság. Semmi ilyesmi nincs! A halál előtti pillanat nem ilyen fennkölt, vagy gyönyörű. Igazából csak rohadtul megijedsz egy pillanatra, az agyadnak a másodperc tört része alatt kell észlelnie mi történt a testeddel, mi folyik körülötted, majd levon egy következtetést.

 Nekem erre volt fél órám. Ez a fehér fény és kábulat nem a halálom előtti pillanatok, hanem egy reflektor és egy erősebb fajta nyugtató, aminek a hatása kezdett kimenni a fejemből. A hideg, amit éreztem pedig a fémből készült boncasztal, amin fekszem. A fél óra leteltével már láttam is. A doki épp a lépemet pakolta a mérlegre vagy mire. Lenézek magamra és mit látok? Ott az Y-vágás végig a testemen. Kezdett leesni a tantusz, hogy most épp élve boncolnak… Újfent! De legalább most be vagyok drogozva, így alig érzek valamit. A laborosok végre rájöttek, hogy az altató nem elég ahhoz, hogy nyugton maradjak, és ne érezzek semmit. Első alakalommal kicsit ki is borultam, aminek az lett a vége, hogy kibeleztem a főorvos urat, az asszisztensének meg elharaptam a torkát. Másodszorra leszíjaztak, hát mondanom sem kell, mekkora sikere volt ennek a műveletnek is. A vértől nedves kezemet ki tudtam húzni a szíjból, majd elkábítottam a főorvos helyettesét, leszíjaztam, kicsit szorosabban, mint ők engem, majd kihasználva a helyzetet, a hivatalos eljárásnak megfelelően végrehajtottam a feladatát. Asszisztense nem volt, gondolom rájöttek, hogy egy doki kisebb veszteség, mint kettő.  Most egészen profin csinálják. Ki vagyok láncolva, meg vagyok bénítva, bedrogozva, alig érzek valamit, öten sürögnek-forognak körülöttem, ráadásul még be is kamerázták, ha netán közbe kéne lépniük. Gondolom többen is figyelik a műveletet odakint. Meg vagyok velük elégedve. Végre nem fáj annyira, így okom sincs arra, hogy mozgolódjak, vagy kinyírjak valakit.

Francba, a doki észrevette, hogy ébren vagyok.  Gondolom, most jön a következő adag nyugtató. De nem akarom, hogy túladagoljanak. Legutóbb egy hét kómát jelentett a túladagolás. Kényelmetlen dolog a sarokban ülve, nyáladzva aludni egy fémmel megerősített kényszerzubbonyban. Teljesen elgémberedik az ember háta, főleg egy hét után. Az orrfacsaró szájszagról nem is beszélve. Próbáltam valami ellenkezésfélét produkálni, hátha meggyőzöm a pasit, hogy álljon le, de a kékruhás nagydarab asszisztens már jött is a fecskendővel. Mivel már a laborokba kerülésem előtt egy végrehajtó megfosztott a hangszálaimtól, még szólni sem tudtam, ha bajom van. Az intézet orvosai, a laborosok és pszichológusok azt hiszik állat vagyok (erre rátett a kényszerzubbony miatt produkált furcsa mozgás is). Nem tudok beszélni, arra nem is gondolnak, hogy ki kéne vizsgálni, hogy vannak-e ép hangszálaim. Én próbáltam beszédszerű mozgást imitálni, hátha le tudják olvasni, de azt hitték, hogy csak eltanultam tőlük, ezért fejlődőképes állattá fokoztak fel. Hurrá… Írni nem engedtek, pedig kértem én papírt és tollalt, de arra is azt hitték, csak azt próbálom utánozni, ahogy ők jegyzetelnek rólam mindenfélét. Egy rakás idiótával vagyok körülvéve. Ez bosszantó.

És már belém is döfte a tűt. Hiába jeleztem diszkrét bólogatással, hogy ne, már késő volt. Na, gyere kóma koma, had öleljelek keblemre! De a kóma koma nem jött. Csak érzéstelenítő volt? Most vagy kezdenek rájönni, hogy felesleges a túladagolás, vagy véletlenül adott a srác érzéstelenítőt altató helyett, vaaagy sikerült végre megértetnem magam. Úgy tűnik a második, mert a doki leszúrta az asszisztenst, hogy miért volt ilyen hülye, hogy összekeverte a két fecskendőt. Majd elkezdte ecsetelni mit tettem az előző két esetben, mikor nem kaptam erős drogokat. Az asszisztens nem győzött elnézést kérni, hogy veszélybe sodorta őket. Ha tudnátok hapsikáim, hogy én ezt értem, nagyon meglepődnétek. Legszívesebben elröhögtem volna magamat a légző maszk alatt, de mivel nem volt már meg a tüdőm egyik fele így csak elmosolyodtam.

- Most be se tudom nyugtatózni, mert félő, ha beadunk neki valami túl erőset, attól lassul a regenerációs képessége, akkor pedig nem tudjuk összerakni és oda az egész kísérlet – nyitva tudtam tartani a szemem, mert az érzéstelenítő csak a törzsemre hatott (a cuccnak bénító hatása is van) így kíváncsian szemléltem mi folyik körülöttem. Az erősen gesztikuláló fehérköpenyes doki vagy két fejjel kisebb volt a kékségnél. Vicces dolog mikor egy törpe a felettesed és elkezd neked pattogni, hogy miért cseszted el azt, amit. Egyáltalán nem tiszteletet parancsoló zömök alkatú emberke. 

Tulajdonképpen nem is vészes ez az egész boncolás mizéria, csak rosszul hangzik, meg fáj, ha nem adnak be minden féle drogot. Amúgy elég elviselhető, sőt még érdekes is. Habár mozgalmas múltamnak köszönhetően volt szerencsém már látni magamat belülről (nem is egyszer), de így steril és kulturált keretek között érdekesebb, mint mikor átmegy rajtam egy romboló. Kicsit megpróbáltam felemelni a fejemet, hogy lássam, mi folyik odalent. Az asszisztens egyből a homlokomhoz kapta a kezét, hogy ne tudjak megmozdulni. Erre most mit reagáljak? Idióta, én csak érdeklődöm, olyan nagy baj ez?

Kicsit lehajolt hozzám és odasúgta:

- Ne kíváncsiskodj, ha nem akarod, hogy bajod essen! – ez nem fenyegetés volt, láttam az arcán, hogy csak figyelmeztet. Kicsit tágabbra nyitottam a szemem, imitáltam valami sóhajhoz hasonlót (mint említtettem, tüdő nélkül elég nehéz), majd bólintottam, jelezve, hogy megértettem. Erre a nagykékség összerándul és hátrahőkölt.

- Doktorúr, érti, amit mondok neki! E-ez értette, hogy…

- Ne legyen bolond Stephlton, ez egy emberi testbe bújt állat. Ne tévessze meg a kinézete.

- De bólintott. Teljesen értelmes reakció volt, mintha ember lenne.

- Az nem lehet! Biztos csak képzelődött.

- Próbáltak már valaha is beszélni vele? Emberként kezelni őt?

- Ne alacsonyítsa, le az embereket kérem.

- Hogyhogy?

- Nem ŐT, hanem EZT. Ez csak egy mutáns, nem tudjuk miből alakult ki, de hogy nem emberből az biztos.

- Azért csak próbálják meg.

- Éppen boncolunk, nem fogok ezzel társalgásba kezdeni – tudom, gyerekes, de nyelvet nyújtottam. A maszk alatt úgyse látják.

- Próbálja meg kérem!

- Jól van Stephlton, csakhogy bebizonyítsam, igazam van, kérdezek tőle– nem tudom ki ez a Stephlton gyerek, de kedvelem. – Hogy érzi magát? - na erre hogy feleljek? Gyökér, leeshetett volna már, hogy nem tudok beszélni. Csak a szememet forgattam.

- Látja, reagált!

- Csak a drog hatása, néha forognak a szemeik tőle.

- Talán, ha eldöntendő kérdéseket tenne fel neki. Nem hiszem, hogy tud beszélni.

- Csak az időmet pazarolja. Térjünk vissza a belsőségeihez, az legalább érdekesnek bizonyul. – rohadj  meg doki!

A kék srác azért még odaszólt nekem:

- Ne haragudj, én megpróbáltam…- biccentettem neki, amire valószínűleg elmosolyodott, legalábbis a maszk megmozdult rajta. Egész rendes gyerek ez a Stephlton. Meg a szemeiből ítélve jóképű is. Kár, hogy maszk nélkül nem láthatom.

Oldalra hajtottam a fejemet, kezdett beállni a nyakam. Hány órája fekhetek itt? Minden esetre ez el fog tartani még egy darabig, főleg, hogy vissza kell még pakolniuk a belső berendezésemet. Legalább a varrással nem kell bajlódniuk, azt megoldják a sejtjeim maguknak. Igen összeforrok magamtól, húdenagy dolog!

Jó a köznépnek lehet, hogy ez meglepő, de tuti olvastál már máshol is ilyenről. Szeretnéd már tudni, hogy mi a franc ez az egész? Na amég matatnak, bennem addig dióhéjban elmondom mi a szitu, oké? Neeemis, inkább találd ki magad! Remélem érdekesebb lesz számodra, mint egy ZS-kategóriás horror vagy egy elcseszett sci-fi történet. A homályos dolgokat és kifejezéseket azért igyekszem majd bővebben kifejteni, elmagyarázni, de nem mondok semmi lényegeset. Én is utálom, mikor mindent elmondanak az elején, aztán simán felfogok a történetből mindent, úgy már nem is annyira izgalmas. Azért a végére talán betoldok egy magyarázatfélét, de nem fogom hagyni, hogy unatkozz. Ez a boncolós jelenet is az elején olyan random közbevágás volt. Igazából nem így terveztem kezdeni a naplómat, csak gondoltam hátha rájössz ebből a szösszenetből, hogy ez nem az a szokványos történetleírás, amit mindenhol olvashatsz. Neeeem, ez az ÉN naplóm, csak tinédzserkori művészi ambícióimnak köszönhetően próbáltam belőle könyvet formázni, hogy érdekesebb legyen az utókornak. Vagy, ha valaki megint feltalálja az időgépet, akkor a régieknek. Nem tudom ki vagy, ha idősebb emberfajta, akkor elnézést a tegezésért. Meg a szleng szóhasználatért. Olyan félig kifinomult, félig laza szóhasználatom van. El kellett volna gondolkoznom a stíluson is mi? Hagyjuk, ez úgyis egy rendhagyó dolog, mert egy napló, csak dátumok nélkül, ugyanis fogalmam sincs az időről. Azt tudtad, hogy ezt nem kézzel vagy géppel írtam le? A fejemben lévő chip tárolja a gondolataimat. igyekszem úgy gondolkodni, hogy az könyvformában alkalmas legyen. Úgyis csak azt tárolja ez a gép, amit akarok, hogy tároljon.

Mit mondjak még? Semmit…  Hát, jó szórakozást a továbbiakban. Remélem, tudtátok mire vállalkoztok, mikor kinyitottátok ezt a fájlt vagy könyvet, vagy akármilyen formátumban is hozzáfértetek ehhez.

zenék: sok van,de ami a leginkább jellemzi a hangulatát az kettő

http://www.youtube.com/watch?v=avM_UsVo0IA

http://www.youtube.com/watch?v=cZKWzGa14Lk ehhez hozzáfűzök egylinket:http://nemkutya.com/like/69742  bárhol  van a zene, mindigritmusra tolja:DDD