Switch munkája

Az ígéret szépszó. tényleg szép a csengése meg minden:D na de komolyra fordítva, íme S munkája, ami nekem naggggyyoooon tetszett. Csak a  leamortizálás mestereként  pár  napi  ko közben  nem  tudtam  felrakni:P

A gátőr öccse

A páratartalom a Londoni átlagot is meghaladta. Kezelhetetlenül nedves kezdett lenni a levegő, de legalább a kandallóban kialudt a tűz, és a vízhez nem adódik hozzá a meleg. Gladstone sem viselhette túl jól, egész nap az asztal alatt feküdt, és a levegő még a nyálfoltjait sem szárította fel.

Az utolsó esetet már egy hete lezártam, nem volt benne semmi különös. Azóta csak egyszer mozdultam ki a házból, amikor már halaszthatatlan élelmiszer beszerző körútra kellett indulnom, nekem is, de főleg kutyatáp ügyben. Mindemellett, Watson már egy hete feleségével nyaral, a hűvös tengerpartokon. Meg voltam róla győződve, hogy az unalom élve fog megenni, ám ekkor szerencsére valaki megrángatta a zsinóros csengőt az ajtón, nem túl ingerülten, de még is magabiztosan. Két lépésben az ajtónál termettem, Gladstonet visszaküldtem a konyhába, és ajtót nyitottam annyira várt, de ismeretlen vendégemnek. Küszöbömön egy fiatal nő állt.

--Jó napot Miss Holmes, Jessica Lewis vagyok és remélem nem zavarok, amiért bejelentés nélkül érkezek, de úgy érzem, szükségem lenne a segítségére.

--Sosem probléma, ha segítségért fordulnak hozzám. Kérem, fáradjon beljebb, és üljön le az asztal mellé.

A nő szoknyájából, járásából, tartásából, és fejtartásából is látszott, hogy táncosnő, már gyerekkorától. Valószínűleg latintáncos, a hosszú jól ápolt hajából, finom, de ügyes sminkjéből, alakjából, és barnító krémmel kent, kicsit foltos bőréből látszott. Ahogy leült, én is helyet foglaltam vele szemben a bőrfotelben. Aggódó volt, de nem túlságosan, vagy esetleg ingerült, biztosan nem szerelmi ügy, vagy pénz miatt jött, mert akkor a csengőmet is megtépte volna.

--Kérem, mesélje el, miért jött hozzám.

--Egy régi barátomról lenne szó. De nem akartam mindjárt a rendőrséghez fordulni, mert nem tudom, hogy nem csak túlreagálom e az esetet.

-Kérem, mesélje el az egészet, részletesen.

--Amint említettem, egy régi barátomról lenne szó, Robert Holenről. Mindketten egy közeli kisvárosban, Gravity Fallsban lakunk, csak én bent a városban, ő pedig a halastó mellet, egy kis gátőr házban. Minden nap én viszek ki neki ebédet, mert egyszerűbb megoldani így, minthogy a kis messzi házba gázt és villanyt szereljenek. Viszont már többször is előfordult, hogy bejelentés nélkül eltűnt otthonról egy napra, de másnap, mintha mi se történt volna, újra visszatért és az ablakon kihajolva várt. Valami azt súgta, hogy nem akar róla beszélni, szóval, nem is igazán kérdeztem rá erre a dologra, de most már meg is bántam.

--Mi történt?

--Tegnap délben –mint minden nap- újra elindultam a kis házba, de Robertet nem találtam otthon, hiába kopogtam az ajtón. Az ablakokon nem próbáltam igazából benézni, mert már annyiszor aggódtam feleslegesen, inkább hazaindultam, és az ételhordót ott hagytam a teraszon, egy kisasztalon, mint ilyenkor szoktam. Ma reggel visszamentem, hogy megnézzem, hazaért e, de az ételhordó még mindig kint volt, és egy kicsit aggódom, hogy mi lehet vele. Eddig másnapra mindig hazaért, és nem vagyok meggyőződve róla, hogy teljesen jól van, vagy biztonságban. Régóta ismerem, de sosem volt egy túlságosan nyitott, vagy beszédes ember, a magánügyeiről szinte sosem beszélt.

Amíg beszélt, volt alkalmam kicsit jobban megnézni. A ruhája viszonylag márkás, de már kicsit kopott. Az ujjai végén mintha apróbb tűszúrások lennének. Valószínűleg nem áll túl jól anyagilag mostanában, és megpróbálja a fellépő ruháit is magának varrni, de nem lehet benne még túl ügyes. A kezén arany jegygyűrű is volt, amit beszéd közben egyfolytában tekert, mozgatott. Az ujján jól látszott a gyűrű lenyomata, korához képest, korán mehetett férjhez.

--Köszönöm a beszámolót, viszont feltennék néhány kérdést. Tegnap kora délelőtt, vagy előtte éjjel esett az eső Önöknél?

--Igen, éjjel esett.

--Remek. Tudom, hogy nem volt túl beszédes ember, de nem említette véletlenül, hogy lenne családja, szülők, testvérek, vagy ilyesmi?

--Említett az édesanyját, aki már évek óta eléggé beteges. Másra nem emlékszem.

--Köszönöm. Nem vagyok benne biztos, hogy nagyon komolya az ügy, de ha más nem, ezek az indokolatlan kimaradások már gyanúsak. Jobb lenne utánanézni. És minél előbb, még a ma délután folyamán.

Ezután szinte azonnal elindultunk Gravity Fallsba, a halastóhoz és a kis gátőrházhoz egy taxival.

--Itt kérem, tegyen ki minket!- szóltam, mielőtt a bekötőúthoz értünk volna. Errefelé nem sok kocsi jár, szóval, ha valaki két nappal ezelőtt kocsival itt járt, annak a keréknyomai még mindig itt lehetnek. Gladstoneal és a fiatalasszonnyal együtt elsétáltunk a halastó partjáig. A sárban azonban csak a 2x2 kerékpárnyom volt látható, amit a táncosnőnk hagyott, az ebéddel. A második pár új kerékpárnyom átfedte néha az elsőt.

Az ételtároló még mindig ott volt a kisasztalon, a ház előtt, mint reggel. A házból azonban két féle lábnyom is indult. Az egyik egy nagy, ormótlan cipőé, amely hátulról érkezett, és szemmel láthatóan bement a házba, majd kijön, megkerülte a házat, és követte egy nála jóval ember méretűbb, de azért férficipőt, amelyik a tóparton haladt tovább, ellenkező irányba, mint amerről mi jöttünk. A jégmadarak kiáltása még hangosabb volt, mint az elhajtó taxi moraja, ami visszhangzott az egész völgyben. Ebben a helyben biztosan sokan gyönyörködnének napfelkelte után, ha ismernék.

--Először, nézzünk be a házba.

Az ajtó nem volt bezárva, bár, a világ háta mögött felesleges is lenne. A bejárati ajtó egy kis konyhába nyílt, ami eléggé fel volt forgatva. Halk kiáltás hallatszott mögülem.

--Te jó ég! Éreztem, hogy valami baj történt!- kiáltott fel mögöttem a táncosnő.

--Igen, most már valószínű. Valaki itt nagyon keresett valamit, de kérem, most maradjon odakint, fontosak ezek a sáros lábnyomok a földön.

A konyha fel volt dúlva, mindent felforgattak, ahol egy ember értékeket őrizhet. A padló tele volt az ormótlan cipő sárnyomaival, átvezettek egy másik szobába, majd a harmadikba, negyedikbe, és végül a harmadikba. A sárnyomok egyre halványabbak voltak, de szerencsére jó sok föld ragadhatott emberünk talpára, és a lendületes közlekedése miatt mindig hagyott egy adagot a szőnyegen, bárhova a lépett. A második szoba a hálószoba volt, hasonlóan feltúrva, mint a konyha. Ezután egy szinte bútorozatlan nappali, már kultúráltabb állapotban, hasonlóképpen a negyedik szoba, az apró fürdő is. A nyom ezután visszavezetett a nappaliba. Egy kis íróasztal mellett megállt, forgott párszor, toporzékolt, és földhöz vágott egy vázát, aminek szilánkjai most is szanaszét hevertek koncentrikus körökben a padlószőnyegen. A betörő nagyon indulatos lehetett, valószínűleg nem találta meg, amit akart. A sárnyomokban azonban volt valami szürkés fehér por, ami már régóta a cipőtalpon lehetett, de most beleragadt a sárba, és a toporzékolással lepotyogott. Tapintásra mész, vagy cement lehetett, inkább cement.

Kimentem a házból, a Hölgy ott ült a teraszon, a kisszéken, és Gladstone vigasztalta. Milflőrmintás blúzán látszódott pár könnycsepp nyoma. Tényleg aggódhat a férfiért.

--Talált valamit? -kérdezte.

--Annyi biztos, hogy valaki itt nagyon keresett valamit, de nem találta meg. De inkább kövessük ezeket a lábnyomokat, hogy megtudjuk, mi lett a vége.

A sáros út jól megmutatott mindent. Az egyik lábnyom határozottan a gátőré volt. Körülbelül negyvenkettes cipőméret, kényelmesen sétálgattak benne a tóparton egy pár szandálban, a lépéstávolságból ítélve maximum 175 centiméter magas lehet az illető. A másik az ormótlan cipő, ami jóval nagyobb, úgy 46-os méretű, a viselője jóval súlyosabb és magasabb ember, lábnyomai mélyen a sárban voltak megörökítve. Sietett is, mert a nyomok első fele jóval mélyebben a földbe nyomódott, mint a sarokrész. Szorosan egymás mellett haladtak, néha a nagyobbik nyom áttaposott a kisebben. Egészen egy eldugott mólóig vezettek. A régi kicsit algás deszkák sok helyen fel voltak karcolva, némelyikben fekete cérnadarabkák és bolyhos fekete anyag volt a szélben lobogva. Egy kis szék mellett a földre dohány volt szórva, meg is taposták, nagy részét befedte a sár, de a szaga szerint egyértelműen dohány volt. A szék alatt találtam egy fogat, amalgámtöméssel. A Hölgy csak most ért utol, arcán aggodalom jelent meg, ahogy látta, centiről centire nézem át a móló karcolásait.

--Mondja csak, a barátja pipázott? Volt esetleg tömött foga?

--Igen, ha jó kedve volt, pipázott. A fogaival is sok gond volt, több is tömve volt neki. Miért?

--Szét van szórva egy adag pipadohány a deszkákon, de a pipa nincs sehol. A szék alatt van egy betömött fog, kicsit véres az alja.

--Te jó éj, mi történt itt?

-- Több, mint valószínű, hogy a barátja tegnapelőtt délelőtt kijött erre a mólóra, a pipájával, egy fekete szövetkabátban, Békésen ücsörgött ezen a széken, miközben a betörő feldúlta a házat, de nem találta meg, amiért jött. Aztán észrevette a barátja nyomait, megtalálta őt a mólónál. A betörő ingerült is lehetett, és jóval nagyobb és erősebb ember, mint a barátja. A karcolásokból, kiszórt és megtaposott pipadohányból ítélve összeverekedtek, és valószínűleg a betörő kiütötte a szerencsétlen fogát, aki ez után összeesett. A betörő végighúzta őt a mólón, a karcolások tele vannak cérnákkal. Ezután felvehette a vállára, mert a nagy lábnyomok itt tovább folytatódnak, viszont sokkal mélyebbek, mint ezelőtt, vagyis az emberrabló jelentős terhet cipelhetett magával. Biztos vagyok benne, hogyha követjük a nyomát, egy autó keréknyomaira is bukkanunk, ekkora súllyal még egy ilyen nagy ember sem megy messzire, főleg nem észrevétlenül, ha egy eszméletlen embert cipel.

Követtük a nyomokat, és igazam lett. Vastag keréknyomok voltak egy hátsó bekötőúton, egy jegenyesor mögött. Innen indult az emberrabló még könnyű léptekkel a ház felé, és ide érkezett meg mély nyomokkal, nagy teherrel a vállán. A nyomok egy darabig a sáros bekötőúton maradtak, de aztán rákanyarodtak egy eldugott betonútra, és követhetetlenek lettek.

--Most hogy fogjuk megtalálni őket?- roskadt össze a hölgy, akin látszott, hogy egyre jobban fél, hiszen rossz érzése nem csak beigazolódott, hanem jóval túl is szárnyalták azt a történések.

--Nem őket követjük. Reménykedünk, hogy a házban van az, amit a betörő keresett, megtaláljuk, és majd az elvezett hozzájuk. És ahogy nézem, muszáj elindulnunk a kisházba, mivel ezek, amik felettünk gyülekeznek, nem csak gomolyfelhők lesznek…

Visszamentünk a házba, még időben. Szerencse, hogy a nyomokra már nem volt szükségünk. A dombos tájat megtámadta egy komoly zivatar, a tetőn a szélkakast durván csapkodták a szélrohamok. A lakásban meggyújtottuk az összes lámpát, de áram hiányában egy kicsit így is hiányos volt a világítás.

--Hogy fogjuk megtalálni azt, amit a betörő a ház felforgatásával sem talált meg? Egyáltalán biztos, hogy itt van?

--Biztos vagyok benne, hogy itt van. És abban is, hogy mi meg fogjuk találni, mert mi okosabbak, vagyunk, mint a betörő, aki indulatokból cselekedett.

Először átnéztem a konyhát. A szekrények hátulját, alját, majd végigkopogtattam a falat, az mindenhol kőből volt, nem volt benne semmilyen beugró rész, vagy rejtett lyuk. A padló is hasonlóan, végig volt parkettázva. A hálóban és a fürdőszobában sem találtam semmit. A nappaliban viszont az asztal lábainál a padlószőnyegen apró mélyedés volt, amit az asztal elhúzása hagy. Arrébb tettem az asztalt, a padlószőnyeg felszedhető volt a saroknál, de olyan szépen volt eligazgatva, hogy az asztal árnyékában nem lehetett észrevenni. A padlóban egy beépített fakkot találtam, amiben egy faládika volt. Zár nem volt rajta, de amennyire el volt rejtve, nem is kellett rá. Felnyitottam, a tartalma csupa papírlapból, számlákból és borítékokból állt. Az egyik boríték egy nagy köteg pénzt tartalmazott, a számlák alapján különféle rendezvényekre rendelt torták és desszertekért. Tartalmazott még egy halotti bizonyítványt, és mellette egy végrendeletet. Bizonyos Margaret Holen maradék vagyona nagy részét, többek között házát és kötvényeit idősebbik fiára, Robert Holenre hagyja. Ami viszont meglepő, hogy a végrendeletben említést tettek egy fiatalabb testvérről, Peter Holenről akire szinte semmit nem hagyott. Kint eközben elült a gyorsan jött eső is.

--Azt hiszem, találtam valamit, amivel egyhamar lezárhatjuk ezt az ügyet. Viszont van itt egy-két dolog, amiről nem hiszem, hogy tudomása volt.

--Mégpedig?

--Először is, biztosan nem kell aggódni a rendszeres eltűnések miatt, mert azok nem kapcsolódnak ehhez az ügyhöz. Barátunk csak egy hobbicukrász volt, és az ebből összeszedett pénz alapján valamit jól csinál, csak ezt valamiért titkolja. Viszont a probléma az, hogy van neki egy testvére, az édesanyja pedig nemrég elhunyt, a végrendelet pedig Robertnek kedvez. De így már majdnem biztos vagyok benne, mi történt itt, és hol van Robert.

--Csak nem gondolja, hogy a saját öccse tehetett ilyet?- az előbbinél hangosabb kiáltás kísérte a megdöbbenést.

--Láttam már ennél rosszabbat is, és a pénz sajnos valakinek túl nagyúr.

--De azt se tudtam, hogy van testvére, honnan tudnánk, hol lakik, vagy hová vihette szegény Robertet!

--Ez az, amit nekem kell kiderítenem. Most kérem, Ön menjen haza, én pedig utána járok pár dolognak.

Így is tett, én pedig egy taxival elindultam arra a címre, amelyen álló ház most már Robert Holen tulajdonát képezi. A szomszédoktól, akik szerencsére már régóta ott laktak ott és jól ismerték az elhunyt Mrs. Holent, megtudtam, hogy két fia van, az idősebbet csak nagyon ritkán látták, mert egy másik városban lakik. A fiatalabbik viszont sokszor járt az asszonynál, de nem jó szándékából, hanem mindig csak pénzt kért tőle. A fiú kőműves volt, és sajnos a szerencsejátékokat nem vetette meg. Emellett egy nagy, de régi és leharcolt furgonnal jár. A szomszédok azonban nem tudták, hol lakik a fiú, és itt volt a pont, hogy a rendőrség kezébe tegyem a dolgot. Szerencsére ez a körzet is a jó öreg Gregsonhoz tartozott, aki még mindig nem tud magától szagot fogni, de ha megmutatják, mit kell keresnie, akár meg is tudja találni. Így pár perc emelt hangú tárgyalás és erélyesen becsukódó ablaksorozat után rájött, hogy jobb utána nézni a dolgoknak, minthogy utána nagyobb baj történjen. A nyilvántartásban meg is találták Mr Peter Holent, könnyű testi sértésért, és pár játékteremben elkövetett rongálásért. Elveimmel ellentétben beültem én is a rendőr kocsiba, Gregson mellé, és pár járőr kíséretében elhajtottunk a címre. Petert otthon találtuk, és a pincéjében Robertre akadtunk. Nem volt komoly baja, csak pár horzsolás, felrepedt ajkak, és szédülés.

Bevitték az őrsre mindkettejüket. Peter nem ellenkezett, csak kétségbe volt esve. Miután Robertet ellátták az orvosok, mindkettejüket kihallgatták, beszámolójuk nem tartalmazott váratlan elemeket. Berendeltük Mrs Lewist is. Hogy hallja a történetet. Női kerékpárján szinte hamarabb ért be, mint mi az átkozott villogós járművünkkel.

A történet egyszerű volt. Robert nem igazán kedvelte a testvérét, aki a szerencsejátékai miatt nem volt megtömve pénzel. Néha fel is kereste a bátyját, aki nem győzte őt elzavarni a háztól. Legfőbbképpen ezért tartotta titokban cukrász karrierjét, amiből már jelentősebb vagyont is összegyűjtött, hogy öccse még véletlenül se tudja meg. Az anyjánál viszont többször is sikerrel járt, viszont ő már a régtől húzódó betegsége miatt előre megírta a végrendeletében, hogy a vagyona nagy részét Robertre hagyja, mert Peter csak elherdálná, és talán még rosszabb helyzetbe hozná magát. Amikor ezt Peter megtudta elment a bátyján számon kérni. Nem találta otthon, de bosszúságában feldúlta a házat a végrendeletért, aminek nem akadt nyomára. Viszont kifelé jövet meglátta Robert nyomait, követte, és utolérte őt a mólónál. Összevesztek, majd egymásnak ugrottak, de mivel Peter nem kis ember, az indulat hevében úgy megütötte a bátyját, hogy az elájult, és még egy foga is kirepült. Peter kétségbe esett, berakta bátyját a csomagtartóba, és bezárta őt a pincéjébe. Amikor a rendőrök ma rajta ütöttek, már azt fontolgatta, hogy ő maga telefonál be, és adja fel magát.

Miss Holmes jegyzetei, 2012. aug. 9.

Igen, kedves Watson, feltörtem a géped és blogod, amíg a tengerparton henyéltél!