elsőrandomness: Részlet egy vöröske videonaplójából

jah indultam a MondoCon novellversnyén, nem nyertem,de a karakterhatárnem az én műfajom.. azért akit mégisérdekelne:

Részlet egy vöröske

videónaplójából

 

  Úgy imádom azt a kellemes érzést, mikor egy basszusgitár erősítőjéből üvöltő metálrockra ébredek hajnali 5-kor. Hideg nincsen, de a ruhám a bőrömhöz tapadt, csapzott vagyok és büdös, a hajam tiszta kóc meg víz és alga. Leszállt ránk a harmat. Kellett nekem is elaludni a tábortűz mellett, holott 3 méterrel arrébb ott a sátor.

Feltápászkodva a pokrócról, körbenéztem a parton és még mindenki aludt, kivéve azok, akiket ez a barom felkeltett. Néhányan megdobálták őt a cipőikkel és egyéb tárgyakkal, még kajával is. Blast persze szitkozódott nekik egy szép sort, de az elsődleges feladata az volt, hogy az én agyamra menjen, és ennek érdekében elkezdte az oldalamat böködni egy üres sörösüveggel. Válaszul le akartam ütni, de csak a levegőt találtam el, mert még nem láttam sok mindent.

- Még 5 percet!

- Nincs 5 perc, ébresztő! –ezzel a lendülettel széttörte a fejemen az üres üveget. A tompa koppanásra valahogy tényleg fel is ébredtem, és bár nem fájt, de ezt akkor is visszakapja.

Felültem és próbáltam feldolgozni a körülöttem lévő világot. Adathiányos állapotban, de aránylag éberen felálltam. Annyira szédültem, mintha másnapos lennék. Kerestem a másnaposság bizonyítását az emlékeimben, de még a jelenlegi kép sem töltött be teljes egészében, így bizonyosság helyett egy fejfájással lettem gazdagabb.                                                                                                                                                                                        - Hova tűntek a többiek?- érdeklődtem a csipáimat törölgetve, miközben tántorogva a bakancsomat kerestem.       - El. Fogalmam sincs. Lehet, hogy megfulladtak, vagy mi - az nagyon laza lenne... Akkor mehetünk halászni.

Amúgy egy kis tájékoztató: ez itt a keleti parti Summer Rock Fest. Egy hatalmas koncertekkel és szórakozási, de főleg berúgási lehetőségekkel tarkított nagyköltségvetésű kéthetes rendezvény. A két lábon járó ébresztőóra az öcsém, Blast. Hivatása, hogy óra 24-ben keserítse meg az életünket. Nagyon idegesítő kölyök, és ezt tudja is. Ő a legkisebb köztünk, a maga alig 200 évével és 165 centijével, meg a szöszke hajával. A mi alatt az osztagomat értem: Tengerészgyalogság, Sellő és Polipelhárító részleg, 5. Hadosztály. És lehet, hogy Blast idegesítő, de ő is csak egy diliházból szabadított őrült csodabogár, mint bárki más a csapatból. Igen, tényleg a gumiszobából vágtak ki minket, szó szerint flexszel, mert úgy 50 évre bezárták a sárgaházat, ahova az egész csapatot zárták a ’furcsa’ viselkedésünk és adottságaink miatt. Blast a nevét a random robbantások miatt kapta. Nem bombákkal játszott, csak csettintgetett. Ezt a zárt osztályon nyugtató-túladagolással kezelték, amitől konkrétan végigaludta az 50 bezárva töltött évet. A módosulások a tudósok atomokkal való szórakozásának köszönhetőek. A történet annyi, hogy egy vírusszerű valami végigsöpört a bolygón (történt 2017-ben), és ami túlélte, az genetikailag módosult. Az emberek többsége belehalt, a maradékot beoltották, így ők kikerülték a mutációt. Rajtam már a bumm előtt kísérleteztek, a többiek a kivételes mutálódott túlélők, vagy a bumm után születtek, a további kísérletezés céljából. Ha belegondolok, hogy 2015-ben még patkányokat használtak kísérletekhez, azért feltűnik, hogy változott az értékrend.

Vissza a jelenbe:

  A hínárok közül kibányásztam a bakancsaimat, a vállamra vettem Vektort (ő egy kaméleon, meglepő módon génmódosulás nélkül, állandó útitársam), és elindultunk, hogy összekaparjam a kis csapatot. Nemsokára felcsendül majd a fesztivál rádiósának hangja, hogy megint indulhat az egész napos buli. Ha mi nem találjuk meg őket, arra talán felébredek. Szerencsémre a srácok egy kupacban feküdtek a parton, nem kellett mindenkit külön összekaparni, mint múltkor.

  Elsőként Amper vette észre, hogy belegurítottuk a tengerbe. A víz elég hideg volt, pont ideális az ébresztéshez, de Amper nem a víztől, hanem a szájába úszó homoktól kelt fel (ha már a hideget úgysem érzi). Amperről azt kell tudni, hogy a villámcsapást is kibírja a szervezete, sőt, össze is tudja gyűjteni a feszültséget, majd visszaküldi a feladónak, ha akarja. Ha nem, akkor tárolja és belevezeti Blast fejébe, mikor már tényleg az agyunkra megy. Kinézetre ő sem átlagos, 2méter magas, kék haja van és vörös szeme. Ő sem nézett ki mindig így, de a génmódosítás mindenkinek betett. Régen fekete haja volt és kisebb volt nálam, meg én se voltam 180 (egy nőnek nem is illik így megnőni, kivéve, ha modell). Bár nekem eleinte tényleg vérvörösre volt festve a hajam, de az óta a festék valahogy beleolvadt, átfesteni sem tudom, de legalább nem nőtt le.

  A többiek sem szívlelték a vizet, pláne az ikrek nem. Chain és Saw eléggé egyszerre működnek. Ők alig 400 évesek. Igen, ez tényleg fiatal, ha azt vesszük alapul, hogy Amper 620 körül mozog, én meg vénségemre kezdem elérni a 800-at. A két kis Hófehérke (a hajuk is fehér, mert albínók lettek a szerek miatt) szitkozódva nyelte a szájukba mosódott homokot. Ampert, bár idegesítette, úgy tűnt meg se kottyan neki. Elég nyugodt gyerek. Leült egy sziklára, kiöblítette a száját egy este óta otthagyott sörrel, megmosta a haját, majd rágyújtott egy cigire. Csodálják a lazasága miatt, de dicsekvés képen bevallom, tőlem tanulta még a laborban. Blast leült mellé és próbált vele kapcsolatot létesíteni, noha nem a legjobb módon. Valahányszor kikapja Amper kezéből a cigit és beleszív, ő lekever neki egy kis pofont, majd visszakéri, aztán leszidja, hogy miért mérgezi magát ilyenekkel. Bagoly mondja verébnek...

Chain azt rebesgette, hogy van köztük valami komolyabb kapcsolat is, és ez nem alaptalan, de hiszem, ha látom. Bár már láttam, de nem gondolom, hogy a részegen játszott felelsz vagy mersz közben elcsattant csók bármit is számítana. Vagy igen?

- Nincs meg egy emberünk – szólalt meg Saw, miközben a cuccaikat szedte össze a tábortűz körül.

Most, hogy jobban megnéztem, tényleg hiányzik valaki a csapatból.                                                    

- Hol van Eyeball? – az ő nevének a leges leg-eredetét nem akarjátok tudni… Annyit elárulok, hogy megszállottja a szemgolyóknak, és szívesen visel olyan kiegészítőket, de a tartósított szemgyűjteménye kicsit túl nagyra nőtt az utóbbi fél évszázadban. Valószínűleg a gyógyszerek hatása, amikkel a diliházban tömtek minket, de nem hiszem, hogy a nyugtatók ilyen reakciókat váltanak ki a génmódosított szervezetből. A tapasztalataink is hozzájárulhattak ehhez a mostani állapothoz.

  Most már együtt indultunk útnak, hogy megtaláljuk Eyeballt a többhektáros, sátrakkal zsúfolt területen. A rádió elkezdte a műsort, amire elég nagy tömegek szállingóztak ki a sátorerdőből, úgyhogy visszamentünk, hogy rendbe rakjuk magunkat, és kicsit össze is pakoljunk. Mikor ezzel végeztünk, végre Eyeball is előkerült. Elmondása szerint az éjszakát egy srác sátrában töltötte, de tudjuk, hogy ez nem igaz, mert, bár ő az egyetlen nő rajtam kívül, de a másik csapatban játszik. Erről nem ő tehet, ezt a laborban szúrták el nála, mikor mindkettőnket férfiasítani akartak. Rajtam ez csak a termetemben nyilvánul meg, és kicsit a testalkatomban, hangomban, de az esetek többségében nőnek néznek a (szerencsémre megmaradt) két nyomós indok miatt. Ő teljes egészében nőies, vékony, kicsit alacsonyabb és szép is, ráadásul szőke, de más irányba hajlik.

  A fesztivál első szabálya, hogy nagyon olcsón szerezz magadnak kaját, mert különben éhen maradsz. Mi ezt úgy oldottuk meg, hogy igyekszünk még a lándzsásangolnák előtt levadászni a sirályhalakat. A művelet körülményes, kézi halászat, amit az ikrek meg én intézünk kisméretű szigonypuskákkal. Én még nagyon kóma vagyok. Itt állok a térdig érő vízben, éhes vagyok, a beugró emlékképekből ítélve valószínűleg még másnapos is, és legkevésbé sem dobott fel annyira a rádióból üvöltő, mára már retronak számító Endless Summer című szám Oceanatól. A többiek persze egyből táncolni, kezdtek, kivéve Ampert.

- Na, mi van, Priate? Nem megy ma reggel ez neked! – szólt oda Amper a cigije végéről, majd elegánsan kifújta a füstöt, kör alakban. Én ezt céltáblának nézve egyenesen a közepébe lőttem a puskával, majd rögtön visszahúztam a kampót úgy, hogy az súrolta a kékség frufruját. Meg se lepődött. Mondjuk nálunk teljesen természetes, ha rálőnek az emberre. Furcsán vagyunk mi összerakva, halálfélelem nélkül, cserélhető alkatrészekkel. Igen, a génmódosítás az egy dolog, a regeneráció és az őrültség meg két másik, de a többségünknek vannak fém részei is, nekem a legtöbb. Ezért sem vettem észre, hogy Vektor egész eddig a fémből készült vállamon ült, (bár én raktam oda, mindig megszökik valahogy) csak a csobbanásra lettem figyelmes, miután lelőttem Amper füstjét. Gyorsan felszedtem szegénykét, mielőtt megfulladt volna. Kicsit megtörölgettem a pólómmal, amiben egyből el is bújt. Ez azt jelenti, hogy biztonságban érzi magát, ami megnyugtató. Visszaraktam a helyére, és folytattam a sikertelen halászatot.

Amper leszólt nekem:

- Túlélte?

- Igen.

- Nem kellett volna így berágni, tudod, hogy csak cukkollak!                                                                                                                     - Nem méregből, csak a füstödet céltáblának néztem.                                                                                                 - Hát, örülök, hogy nem a fejemet, mint múltkor.                                                                                                                 - Az véletlen volt. Különben is, útban voltál.                                                                                                                           – Soha nem fogom megérteni, miért találsz el folyton. Inkább gyere, igyunk egy sört. Ha már úgysem fogsz semmit.                                                                                                                                          

- A nap első jó ötlete – a segítségével felkapaszkodtam a sziklákra, majd elindultunk, hogy megkeressük a büfét a fesztivál sűrűjében. Körülöttünk standok álltak a legszínesebb és érdekesebb portékákkal, szórakozási lehetőségekkel. Mindenhonnan édes illatok szálltak, csábítva a gyanútlan, vékonytárcájú látogatókat. Nekem is összefutott a nyál a számban, mert elég rég ettem utoljára.

A büfénél sorban álltunk, hogy egy jó hideg sör boldog, félperces tulajdonosai legyünk. Napsütés, zene, sör. Kell ennél több? Egy hete vagyunk kint, és nagyjából minden reggel így indult eddig. Kihagyhatatlan, hogy a többiek is megjelenjenek a friss fogással, és az orrunk alá dörgölték. Ezek után leültünk egy asztalhoz és egy jó kis beszélgetés közepette felmértük a terepet és az aznapi programajánlót. Ma 8 koncert lesz, ebből 6ra mennünk kell. Aztán ott volt a céllövölde, ahol a legjobbak pénzjutalmat kapnak, arra tuti benevezünk és végre eszünk egy jót. Mindeközben végiglátogatjuk azokat a standokat, ahol ritkábban, vagy még nem fordultunk meg. Sok érdekesség van ezen a fesztiválon. Van egy vidámpark része is, van sportkomplexum, de még könyvtár és jógasátor is. Mint egy tengerparti kisváros, vagy mint Atlantisz. Azt nemrég emelték ki és ehhez hasonló sziget lett belőle. Atlantisz szórakozóhelyeinek száma még a régi jó Wegas kaszinóinak számát is meghaladja. Manapság Wegas már egy lepukkant szellemváros lett, de tudtommal üzemel még ott pár jó hely.

  A reggeli meeting felért egy egész napos, energikus programra való rápihenéssel, ha már éjjel úgysem alszunk. A mai koncertek nem fognak az éjszakába nyúlni, de találunk valami programot, amivel ki lehet húzni hajnal ötig. Például, tegnap este tábortűz volt, ének, meg tánc. Jó volt, kissé nosztalgikus, de csak az idősebbeknek. A Summer Rock Fest célja eredetileg is az volt, hogy a fiatalsággal ismertessék meg azokat a zenéket, amikben én felnőttem. A diliházakban és kórházakban legalább volt rádió, a katonaságnál meg valaki behozott mindig egy bakelitlejátszót, későbbiekben kazettás magnót, aztán CD lejátszót és végül már csak apró, de nagyhangú, kimondhatatlan nevű kütyüket. A modern vackokat annyira nem kedveltem, mint a régi idők zenéit. Elég maradi vagyok, de ez sose zavart senkit, ráadásul igyekeztem az utóbbi időben felzárkózni ehhez a korhoz, ami állítólag sikerült is. Ez megnyilvánul például a modern fegyverek használatában. Ezek már valami nagyon erős lézert vagy mit lőnek ki, de az alapelv ugyanaz, mint a régi mordályoknál, még a felépítésük is hasonló.

  Erre most azért tértem ki, mert éppen a céllövöldébe tartunk, hogy szerezzünk egy kis pénzt. A srácok úgy gondolák, hogy induljak egyedül én. Nekem nem jutott semmi különleges képesség a túlélésen meg a kütyükön kívül, de tapasztaltabb vagyok és hadviselt, ezért én vagyok a legjobb lövész. Ide is hoztunk fegyvert, hátha bezavar a munkánk a fesztiválba. Szerencsére ez még nem történt meg, de biztosra megyünk, hátha.

Most épp végigszenvedjük az ordenáré felkonfot, komolyan, olyan ez a fazon a kis piros öltönyében, meg a zöld kalapban, mint egy cirkuszigazgató a régi időkből. A felkonf is hasonló, de leginkább egy bokszmeccséhez tudnám hasonlítani.

Már alig várom, hogy rajthoz állítsanak. A lőfegyverek a mindenem. Egy kisebb fazonnal kezdünk, olyan revolverszerű, de mégsem az. Modern, és ezt a típust nem ismerem, de hasonló a tárazása, mint a H&K-é. A verseny lényege, hogy 3 lövésből legalább egy a céltábla közepét kapja el. A többi kör is pontot ér, de aki egyszer se talál középre, az kiesett. Még szerencse, hogy itt főleg fiatalok versenyeznek, de látok egy-két idősebbet is. Ők minimálisan, de konkurenciát jelenthetnek, ugyanis a bumm óta mindenki fegyverrel járkál, nehogy őket is beszippantsa a laborok csodálatos világa. Főleg a rossz arcokból lesznek kísérleti alanyok, de a punkokat is előszeretettel vadászták egy időben. A világ továbbra is rasszista maradt, ez van.

Végre rajtnál vagyok. És nem meglepő módon 3-ból 3 találat. Ez az előzőeknek nem sikerült, talán egyvalaki volt, aki kétszer talált a közepébe. Sima ügy lesz ezt megnyerni. 5 méretű fegyvert kell elsütnünk, ez volt az első. A fegyver mérete és a távolságok is nőnek, az izgalom a közönségből még inkább. A 4. fokozat tetszett a legjobban, ugyanis az egy hagyományos állványos gépfegyver volt, amihez a versenyben maradt 6 srác szinte egyike sem tudott hozzányúlni. Ketten be tudták tárazni rajtam kívül, de elég sok időbe telt nekik. Az egyikük el is találta a közepét, de szépen körberakta a táblát, ami úgy nézett ki, mint egy horgolt terítő. Gondoltam villogok egy kicsit, fél perc alatt betáraztam ugyanilyen sebességgel egy jó nagy lyukat eresztettem a közepébe. Tud még az öreg róka, ha akar. Az utolsó, viszont nem a kedvencem. Egy vállról indítható páncéltörő. Ilyennel már nagyon rég találkoztam, de nem hozhattam szégyent magamra, így megpróbáltam eltalálni a célpontot, ami egy mozgó kiskocsi volt. Kettőből kettő mellément, aztán eszembe jutott, hogy lenne célszerű. A rakétarulett nem a legbiztonságosabb módja a kocsi leszedésének, de utolsó próbának megéri. Tökéletes találat! Már éreztem a számban a szőlőmarha húsának az ízét, meg a tortáét, amit szerintem szét fogunk dobálni a parton a kajacsata közben.

Két koncert között tényleg rendeztünk egy csatát, de nem az étellel, mert az túl finom volt, hogy eldobáljuk, hanem a hirtelen zápor miatt sárrá változott homokkal. Olyan, mint a hógolyózás, csak meleg sárral. Fincsi.

Ez a hangulat, a tombolás szerencsére egész nap tartott, jól bírtuk a koncerteket, torkunk szakadtából énekeltünk az első sorban, majd a koncertmaraton végén még az utolsó energiánkkal megint a tábortűznél szórakoztunk, de annyira, hogy inni is elfelejtettünk. Nem is lett volna tanácsos, nézve a tényt, hogy éjfélkor berángattak engem is a vízbe, hogy ússzunk. Amper, Blast és ChainSaw emelkedett hangulatban úgy döntöttek, hogy nekik nincs szükségük fürdőruhára. Ez a dolog úgy indult, hogy Amper fürdőgatyáját lesodorta róla egy áramlat. Ez az atrocitást eleinte Eyeballal csak sírva, röhögve néztük, de egyszer élünk, szóval…  

Azt mondanom sem kell, hogy fél négykor úgy húztam ki a srácokat a partra, mert többen bealudtak a felfújható matracokon. Ha elsodródnak, a sellők felfalják őket, ami, nézve a tényt, hogy az esküdt ellenségeink, egy tengerészgyalogosnak sem a legszebb és legtisztesebb halál. Tyúkanyónak érzem magam. Még be is takargattam őket, pedig egy keménykezű osztagvezetőtől nem ezt várná az ember.

Felmásztam a nagy szirtre és próbáltam meditatív állapotba kerülni, nem sok sikerrel. Csak átgondoltam az eddig történteket. Rá kellett jönnöm, hogy a háborúknak már egy ideje vége van, és már évek óta aránylag normális életet élünk egy koleszszoba szerű tetőtéri lakásban, az egyik nagyvárosban. Beilleszkedtünk, munkánk van, barátaink vannak, akik történetesen emberek. Az életünk éppenséggel tökéletes úgy, ahogy van a furcsaságokkal együttvéve. És azt sem értem minek másztam én fel ide. Azt tudom, hogy meditálni, de minek?

Carpe diem Baby! – és azzal a laza lendülettel a tengerbe ugrottam.       

- Tudtam én, hogy nem voltunk sosem normálisak! – szólt Blast a hátam mögül röhögve.

- Miért, kellett valaha is annak lennünk?- kérdezte Eyeball.

Mindenki jót röhögött, ahogy visszanéztük egymás videónaplóit. Most épp nagyon nyugis és vicces minden, még a robbanások hangjai is odakintről.

- Válasszatok valami jó pörgős zenét! Tartsuk meg ezt a hangulatot valahogy.

- Legyen az, amelyiken Vektor alszik – igen, Vektor kényelmesen helyet foglalt az egyik CD-n. Láthatólag jóízűen aludt, amég arrébb nem raktam onnan. Eyeballból kiszaladt egy Jajdearanyoos-szerű mondat, de ez csak következtetés, mert a nyalókától alig lehetett érteni. Beraktunk a CD másolatait a walkmaneinkbe. Ősrégi és tökéletesen működő szerkezetek ezek, még egy zaciból mentettem meg őket, úgy egy héttel azelőtt, hogy behívtak ide. A zenéket meg műfaj és együttesek szerint külön CD-kre másoltattam, hogy mindenkinek legyen. Meló közben kellemes dolog zenét hallgatni, még akkor is, ha épp leviszi egy rakéta a lábunkat.

- Azért az utolsó előtti kijelentésed elég ironikus volt.                                 

- Mit értesz ez alatt Chain?- kérdő néztem, de ő csak kinézett a válla felett a rácsos ablakon. Épp becsapódott valami úgy 10 méterre a menedékháztól. – Így már világos.

 Berontott a tábornok, hogy most már ideje indulnunk. Feltápászkodtunk az összetolt ágyakról, ahol eddig a naplókat nézegettük. Néhány üres sörös doboz koppant a földön, ahogy letúrtuk az ágyneműt. Nem siettünk sehova, nagyon lazára vesszük már ezt a háborús izét. Nem vagyunk halhatatlanok, csak hosszú életűek, és bármennyire is jó ez a génmódosult, állandóan regenerálódó mutáns állapot, az élet minden percét kiélvezzük, amég még lehet.

Egyenként rohantunk ki az ajtón, kezünkben, vállunkon hatalmas mordályokkal. Először Eyeball rohant ki puszit dobva, aztán Chain és Saw, nevetgélve, mint az ötévesek a vidámparkban. Aztán Amper indult, de még visszafordult és egy hosszú csókot adott Blastnek, aki ettől úgy elvörösödött, mint egy rák, aztán rászólt Amperre:

- Ezt muszáj volt Pirate előtt? 

- Nyugi, már mindenki tudta, hogy mi van köztetek.

- Tényleg? Ez kínos – pirult tovább. Általában magabiztos, de most úgy viselkedik, mint egy bakfis aranyos kislány. Még a végén Amper megneveli öcsémet! Az nagy szám lenne.

- Én mondtam, hogy vegyél lejjebb a hangerőből, mikor ….- Blast inkább befogta Amper száját.

- Kuss és indulj! Idióta…- jókat lehet rajtuk röhögni. Néha olyanok, mint a friss házasok.

- Ezért a megnevezésért még számolunk!

- Már alig várom – zavartalanul a képébe röhögött Ampernek, majd mindketten kirohantak egyenesen a robbanások kellős közepébe.

Én még álltam egy darabig, felvettem a fejhallgatómat, maxra tekertem a hangerőt. Felcsendült valami punk rock szám, már nem tudom mi volt a címe. Kicsit még mosolyogtam magamban, átvettem a zene pörgős hangulatát, majd megsimogattam Vektor fejét. Mintha hirtelen adrenalint lőttek volna minden végtagomba, kirobbantam a házból ugyanazzal a mosollyal a számon és vissza se néztem a szitává lyuggatott kunyhóra.

zenék ehhez:
 http://www.youtube.com/watch?v=B4GPhQRnQes

http://www.youtube.com/watch?v=BxS_z41HYSQ